A válás nem csupán egy kapcsolat lezárása, hanem egy mély identitás- és életstruktúra-váltás is. Az ember nemcsak a partnerét veszti el, hanem a közös jövőképet, a megszokott mindennapokat és gyakran a saját önképének egy részét is.
A folyamat sokféle érzést mozgat meg: szomorúság, düh, bűntudat, félelem, megkönnyebbülés – gyakran egyszerre. Ezek az érzelmek nem lineárisan jelennek meg, és nem is „kell” gyorsan túllépni rajtuk.
A feldolgozás egyik kulcsa annak elfogadása, hogy a válás egy átmeneti állapot: a régi már nincs, az új viszont még nem alakult ki. Ebben a „köztes térben” különösen fontos a stabil külső és belső támasz.
A pszichológiai kísérés segíthet abban, hogy a veszteség ne csak fájdalomként maradjon meg, hanem fokozatosan egy tanulási és önismereti folyamattá alakuljon. A cél nem a múlt elfelejtése, hanem egy olyan új egyensúly kialakítása, amelyben az ember újra kapcsolódni tud önmagához és az életéhez.